Mobil építészet / Flexibilis építészet

A mobil, helyhez nem kötött építészet a kezdetektől fogva izgatta az építészeket : Vitruvius tizedik könyvében az épület és a (mozgó) harci gép közös eredetét hangsúlyozza, ahol nem egyértelműen elválasztható a mozgásban lévő a szilárdtól vagy az átmeneti az állandótól. Mégis, bár kivételek akadnak az építészettörténetben (megdöbbentő példa Gaius Curio az i.e. 52-ben a római Campus Martiuson épített színháza, amelynek nézőterei elforgathatóak és önálló színházakká alakíthatóak voltak; vagy a szovjet konstruktivisták tervei Moszkva átalakítására: Hlebnyikov üvegből készült mozgó lakásai vagy Ohitovics szabadon közlekedő lakások segítségével megvalósuló dezurbanizációs terve) ? a mozgás, mobilitás koncepciója mégsem tudott teret nyerni az építészeti gondolkodás alapját jelentő stabilitás-elv rovására.
Mindez radikálisan megváltozott a második világháború után. A modern mozgalom hivatalos intézménye, a CIAM intézményesülő ortodoxiája elleni tiltakozásképpen Yona Friedman vezetésével 1958-ban megalakult a Mozgó Építészet Kutatócsoport (Groupe d?Etudes d?Architecture Mobile – GEAM), amely azokat az építészeket gyűjtötte össze, akik meg voltak győződve arról, hogy a város hagyományos szerkezete nem alkalmas a termelés automatizálása és a megnövekedett szabadidő által teremtett új élethelyzetek befogadására. Mobilis, ideiglenes, könnyű, olcsó struktúrákra van szükség ? hirdették.

Friedmant a háború során lakás nélkül maradt tömegek sorsa izgatta : már az 1940-es évek második felében kísérletezett előre gyártott elemekből készült egyszerű szerkezetekkel, amelyekek könnyen szállíthatóak, és variálhatóak ? a lakosopk igényei és aktuális élethelyzete függvényében. Az épületszerkezetek flexibilitása ? A Ville Spatiale-ban a lakók szabadon költöztetik lakóhelyüket a város keretei között ? a városlakók emancipációjának eszköze: ?A lakás bútorrá válik, bútorok csoportjává, amelyek a Ville Spatiale-ban tetszés szerint mozgathatunk? ? írja Friedman.

Ha a mobil építészetet hirdető GEAM és Yona Friedman flexibilis struktúrái nem is váltak meghatározó építészeti irányzattá, a rugalmasság, változtathatóság és a nomád életmód víziói nagy hatással voltak nem csak a 20. század második felének építészetelméletére, de a tervezési gyakorlat sajátos területeire is. Nem véletlen, hogy Yona Friedman életműve az 1990-es évek során ismét a figyelem középpontjába került: a globális migrációs hullámok felerősödéséhez, az általános mobilitás növekedéséhez, és az otthon fogalmának átalakulásához kapcsolódó nomadizmus fogalma az építészet rögzített, stabil, megmerevedett struktúráiról ismét a mozgatható, variálható, alakítható szerkezeteire helyezték a hangsúlyt. Miközben az elmúlt évtizedekben az építészetelmélet szívesen fordult az időszakos épületek, a menekülttáborok vagy éppen a cirkuszi sátrak és az első szabadtéri mozik épületei felé, egyre-másra nyíltak a hordozható és összehajtható architektúrával foglalkozó kiállítások, és készülnek el az esernyőt, vitorlát, sátrat mintázó épületek tervei.

A túlélés építészete. Yona Friedman nyomán szimpóziumon több előadás is foglalkozik a mobilitás és flexibilitás koncepcióival. Cornelia Escher a mobil építészet történeti formaváltozásait mutatja be előadásában, míg az exyzt és ramlaborberlin csoportok az ideiglenes közösségi építészet mai tendenciáira mutatnak példákat saját munkájukból.